Elérhetővé vált az EU honlapján a csoportunk által készített tanulmány. A 200 oldalas jelentés a magyarországi termelékenységgel és növekedéssel foglalkozik.
Magyar mikroadatokon végzett elemzésekkel kaptunk mélyebb képet a hazai termelékenység kihívásairól és a csökkenő növekedés okairól. Elsőként, nemzetközi viszonylatba helyeztük az itthoni átlagbeli trendeket, majd megnéztük az itthoni termelékenység eloszlásának változását is.
Foglalkoztunk még az iparágak, illetve a cégek közötti erőforrás reallokációval is, valamint megvizsgáltuk a foglalkoztatottság alakulását a vizsgált cégeken belül. Külön fejezet szól a kiskereskedelmi szektor sajátosságairól.
Az Európai Bizottság nemrég megjelent Magyarországról szóló jelentése is erősen támaszkodik a tanulmányunkra versenyképességet taglaló fejezetében. Ez szintén angol nyelven itt érhető el.